Pangea

Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület

Gálya tábor

1999 óta végzünk önkéntes természetvédelmi munkát a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közösen, ebbe kapcsolódhatnak be a Sündörgő táborból kikerülő 17-18 éves fiatalok. A tábor célja, hogy a kiválasztott (főleg földtani) értékek állapotát helyreállítsuk, és bemutathatóvá tegyük a nagyközönség számára. Így készült el Pénzesgyőrben, a Magas Bakonyban egy 17 km hosszú geológiai tanösvény, tisztultak meg a tihanyi gejzírkúpok a rájuk nőtt bozóttól.

Hat éven át a Gálya tábor Úrkúton dolgozott, ahol az egykori külszíni mangánbánya területét tisztítottuk ki, hogy a 150 millió éves trópusi karsztfelszínt bemutató sziklák, sziklafalak előkerüljenek. A Csárda-hegyi geológiai bemutatóhelyet és tanösvényt 2006-ban adtuk át, de azóta is vissza-vissza térünk, az újranövő bokrokat kivágni. A tábor során a fiatalok (önkéntesek) megismerkedhetnek az aktív természetvédelem módszereivel, jó hangulatban, kemény fizikai munka árán, nagy eredményeket érhetnek el. (Aki már húzott ki egy karsztgödörből hidrogén-fluoridos hordót, vagy fél Trabantot, az mélyen elgondolkodik a hazai környezetszennyezés helyzetén és még elhivatottabb lesz…)

Az önkéntes munka mellett pihenésképp rövid túrákon megismerhetjük a környék természeti értékeit, kulturális látnivalóit. A közösségben végzett munka összekovácsolja a társaságot, nem csoda hát, hogy az Egyesület tagjai szinte mind jártak a Gálya táborban…